A business coaching Andrea számára az egyik leghatékonyabb fejlesztési eszköz mind a multik világában mind az egyre erőteljesebben fejlődő középvállalkozások körében. Coach munkájában a személyre szabott vezetői támogatás azon legfőbb küldetését vállalja magára, amely szerint a vezető a coaching találkozások folyamán megoszthatja vele gondjait, kételyeit, gyengeségeit, és ő segít ügyfelének a "hogyan"-t megtalálni és szükség esetén a döntéshozatal kiprovokálásával végigvinni a megkezdett folyamatot. Természetesen csak azokon a területeken, amelyeken az ügyfél fejlődni szeretne, és személyiségfejlődése szintjén készen is áll a változtatásra, illetve képes is érte tenni.

Segít abban, hogy ügyfele át merjen ugrani az akadályain, a konfliktusoktól ne szaladjon el, tanulja meg érzékelni és értelmezni a körülötte zajló kommunikációs világot. Andrea különösen hisz a shadow coachingban, amely során a coach - kizárólag megfigyelő szerepben -, mint árnyék kíséri ügyfelét (meetingen, tárgyaláson, prezentáción, napi rutin munkákban stb.) és a kívülálló szemével nyert tapasztalatát a következő coaching találkozás alkalmával közösen kiértékelik.

Egyetemista, gimnazista és kisiskolás gyermekei mellett Andreának a coaching tölti ki az életét. Közel 20 évet dolgozott a felsőoktatásban és a felnőttképzésben óraadó tanárként elsősorban a turizmus illetve a kommunikáció szakterületén. A Coach Kör tagjaként a famaPR kommunikációs ügynökség (www.famapr.hu) business coaching ágának jelenlegi vezetője. Személyre szabott Business Coach Képzést vezet, melyben legfőbb küldetése, hogy a leendő coachok egyénre szabottan szerezzenek olyan magas szintű szakmai ismereteket és gyakorlatot, hogy biztonsággal tudjanak a coaching piacon dolgozni.

Gazdasági Főiskolai diplomája, majd az ELTE bölcsész diplomája megszerzése után a Business Coach Akadémia igazgatójaként és oktatójaként tovább mélyítette coach szakmai ismereteit. Szupervízióval támogatott segítséget nyújt azoknak a végzett coachoknak, akiknek a kezdeti lépéseknél megerősítésre van szükségük. Business coach munkáját kiegészíti oktatói munkája az ELTE-n, amelynek keretében szociális képességfejlesztést, önmenedzsmentet, kommunikációt tanít.

Társadalmi felelősségvállalása jegyében egy nemzetközi művészeti egyesület (www.mus-e.hu) hazai programfejlesztési igazgatója. A Stella kamarakórusban énekel - és egyben vezetőségi tagja is.

Publikációk:

HR portál: "Coaching válság idején"
Turizmus Panoráma: "Business coaching: kibeszélni nehéz"
Turizmus Panoráma: "Elbocsátó szép üzenet"
Business Traveller 2008.októberi szám: "Mire jó a coaching, hogyan válasszunk segítőt?"
"IT vezetők coacholása"

Esetek a coach életéből:
"Amikor az együttműködésért is meg kell dolgozni"
Személyreszabott Buisness Coach képzés
Klubrádió riport

bathory.andrea@coachkor.eu